Barion Pixel

Helyi horgászrend & GYIK, Strand házirend

Gersekaráti Sárvíz-tó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

HELYI HORGÁSZREND Gersekaráti Sárvíz-tó – 2026.

  1. Általános szabályozási előírások
  1. A horgász a horgászat megkezdése előtt köteles megismerni és a horgászat során betartani a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (a továbbiakban: Hhvtv.) és a végrehajtására kiadott 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) rendelkezéseit, és a Gersekaráti Sárvíz-tó helyi horgászrendjének szabályait.
  2. A horgászat gyakorlásának feltétele a hatályos jogszabályok szerinti érvényes horgászokmányok megléte (állami horgászjegy, horgászkártya vagy külföldi/turista horgász esetén az azt helyettesítő regisztráció) és azok a horgászhelyen történő mindenkori biztosítása. Ellenőrzés esetén biztosításon a helyszínen történő  papír alapú dokumentum felmutatása vagy elektronikus módon történő bemutatása értendő. Ha a horgászokmány elektronikusan vagy elektronikusan is előállításra került és a horgász egy arra alkalmas készülék (pl. tablet, okostelefon) képernyőjén azt be tudja mutatni, akkor nem kötelezhető a papíralapú okmány bemutatására. 
  3. A horgászjegyek személyre szóló jegyek, azt másra átruházni nem lehet. 
  4. Területi jegy csak annak adható ki, aki rendelkezik érvényes állami jeggyel.
  5. A területi jegy vásárlásával a horgász polgárjogi szerződést is köt a jegy kiadójával, egyben hozzájárul adatai hatályos jogszabályoknak megfelelő, célhoz kötött kezeléséhez. 
  6. A területi jegy megváltásával tulajdonosa tudomásul veszi, hogy róla szabályszegés gyanúja esetén a halőrzési és halvédelmi feladatok ellátása közben a jogosult által fénykép, mozgókép és hangfelvétel készülhet. Az ellenőrzés során készült felvételeket a halgazdálkodási hasznosító a törvényi előírásoknak megfelelően kezeli. 
  7. Amennyiben a területi jegyhez kiegészítő jegy kerül kiadásra, mely kizárólag az adott területi jeggyel együtt érvényes és többletszolgáltatások (kifogott hal elvitele, stéghasználat stb) igénybevételére jogosít, azt a horgász köteles a területi jeggyel együtt az ellenőrzéskor felmutatni 
  8. A halgazdálkodási hasznosító a rendkívüli időjárás, árvízi készültség vagy védekezés, valamint egészségügyi, környezetvédelmi, halegészségügyi veszélyhelyzet, halpusztulás esetén jogszabály, üzemeltetési szabályzat vagy hatósági határozat érvényesítése okán, továbbá horgászverseny, telepítés, munkavégzés esetén a horgászatot vagy annak módját rendkívüli tilalomként, a horgászrendet kiegészítő eseti hirdetményében átmenetileg korlátozhatja. E korlátozás lehet általános vagy csak meghatározott idősávra, területre kiterjedő. A rendkívüli tilalmakat a halgazdálkodásra jogosult azok hatályba lépése előtt legalább 3 nappal – ide nem értve a vis maior eseteket – köteles közzétenni.
  9. A horgász köteles az aktuális horgászati információinak megismerésére. Az aktuális horgászati és szabályozási információk a hivatalos honlapon www.gersekaratito.hu és a vízparton kifüggesztett hirdetményben, továbbá halőri tájékoztatás útján szerezhetők meg.
  10. Ha a horgász egy elrendelt rendkívüli tilalomról bizonyíthatóan nem értesült, vagy nem lett értesítve, akkor a tárgyban felelősségre nem vonható. Bizonyítható értesítésnek tekintendő a jogosult hivatalos honlapján határidőben megjelentetett eseti hirdetmény.
  11. A horgászversenyekre vonatkozó eltérési lehetőségeket a konkrét versenykiírás és szabályzat határozza meg.
  12. A 2013. évi CII. törvény és a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet megsértése esetén a területi jegy minden esetben visszavonásra kerül, de az a Gersekaráti Sárvízi-tó Helyi Horgászrendje rendelkezéseinek megsértése esetén is visszavonásra kerülhet.
  1. A területhasználatra és környezetvédelemre vonatkozó előírások
  • Tiltott területek:
    1. Kíméleti terület: A gersekaráti Sárvíz-tó nyugati oldalának 5,6 hektáros szakasza kíméleti terület. A kíméleti területeken belül közlekedni és horgászni szigorúan tilos! A kíméleti terület azonosító adatai: (EOV koordináták) 182202.53 474704.03, 182114.03 474908.27, 182146.02 475091.31, 182034.58 475099.67, 181973.22 474865.00, 181981.26 474718.02, 182192.34 474693.57.
    2. A strand és a csónakkikötő területén, valamint a fürdőzésre kijelölt területen tilos a horgászat.
  1. Horgászhelyek: A területi jegyek kizárólag parti horgászatra jogosítanak. Napijegy megváltásakor a horgász az aktuálisan szabad (nem foglalt vagy bérelt) horgászstégek közül választhat. 
  2. Egyedi stéghasználat (éves/féléves bérleti szerződéssel): érkezés előtt legalább 24 órával előtte a +3630 203 4167-es telefonszámon jelezni kell, hogy mikor érkezik a bérlő a stéghez. Abban az időtartamban más nem használhatja az adott stéget.
  3. Tisztaság, környezet- és természetvédelem: 
    1. A természeti értékek károsítása szigorúan tilos! A vízparti növényzet irtása, károsítása tilos!
    2. A horgász köteles a horgászhelyet tiszta állapotban átvenni és tiszta állapotban elhagyni. Amennyiben az érkező horgász szemetet talál, köteles azt összegyűjteni és a büfében jelezni vagy a halőrt értesíteni. A keletkezett hulladékot a horgászat befejezése után minden horgász köteles haladéktalanul elszállítani a kijelölt helyre (a Horgásztó Büfé melletti hulladéktárolókhoz). Szemeteszsák a büfében igényelhető térítésmentesen!
    3. A horgászhelyen, illetve a horgászat során a természet védelmének szabályai értelmében a horgászati tevékenységen túl tilos a helyi élővilág állapotának, minőségének bármilyen megváltoztatása, zavarása, a víz szennyezése és a szemetelés bármilyen változata. A természeti és az épített környezet megóvása, a tisztaság fenntartása a mindenkori használók kötelessége. Okozott kár esetén a horgász teljes anyagi felelősséggel tartozik.
    4. A vízparton csak fém és műanyag bottartó használható. 
    5. A horgász halpusztulás, víz- és környezetszennyezés észlelését köteles a halőr vagy a halgazdálkodási hasznosító felé azonnal bejelenteni. (+3670/612-2668, +3630/203-4167)
    6. A vízminőség védelme érdekében csak megfelelő minőségű (nem romlott) és a szükséges mennyiségű etetőanyag, csaliféleség használható fel. A túlzott mennyiségű etetés nem megengedett, egy horgászat alkalmával maximum 5 kg etetőanyag használható fel. A szoktató etetés tilos!
  4. Épített környezet védelme: 
    1. A kiépített partvédő kövezés és védművek megbontása szigorúan tilos, a kövek ideiglenesen sem hordhatók el.
    2. A vízparton, horgászterületen elhelyezett padcsoportok, esőbeállók, stégek és kikötői műtárgyak, egyéb berendezési tárgyak rendeltetésszerű használata, állagmegóvásának elősegítése a mindenkori használók kötelessége.
  5. Magatartás: Mások zavarása, a túlzott zajkeltés minden formája tilos. Nyilvánvaló alkoholos befolyásoltság vagy bódult állapot esetén a horgászatot tilos megkezdeni vagy folytatni. Ilyen esetben a hivatásos halőr vagy a jogosult által megbízott társadalmi halőr jogosult a horgászat azonnali felfüggesztésére, a területi jegy bevonására és hatósági intézkedés kezdeményezésére. 
  6. Tűzgyújtás: Tüzet gyújtani csak a kijelölt, e célra kiépített tűzrakó helyeken, a tűzvédelmi szabályok betartásával szabad, amennyiben nincs érvényben,  tűzgyújtási tilalom. A tűzterekbe szemét nem helyezhető el, ott el sem égethető. Távozáskor a horgász köteles meggyőződni a tűz teljes eloltásáról. 
  7.  Balesetveszély: A horgászhelyen a készségek bedobása, elhelyezése csak úgy történhet meg, ha az másokra nem jelent balesetveszélyt. 
  8. Területhasználat:
    1. A horgászhelyen alvósátor használata kizárólag 12 órás éjszakai vagy 24 órás napijegy megváltását követően engedélyezett. Nappali vagy délutáni jegy birtokában napsátor, napvitorla, pavilon, strandsátor vagy sátormenedék használata engedélyezett.
    2. A horgászlakok használatára „Komfort” kiegészítő jegy váltásával nyílik lehetőség.
      1. Horgászlak igénybe vétele esetén csak a hozzá tartozó horgászhelyen történő horgászat engedélyezett.
      2. A büfénél található szociális blokk (WC, zuhanyzó) használatát a „Komfort” kiegészítő jegy ára tartalmazza. Zuhanyzó használatára a büfé nyitvatartási idejében van lehetőség.
    3. Lakóautós és lakókocsis horgászat (Stellplatz):
      1. Lakóautóval vagy lakókocsival történő horgászat kizárólag „Komfort” kiegészítő jegy megváltása mellett, a kijelölt helyeken, előzetes foglalás esetén engedélyezett.
      2. A büfénél található szociális blokk (WC, zuhanyzó) használatát a „Komfort” kiegészítő jegy ára tartalmazza. Zuhanyzó használatára a büfé nyitvatartási idejében van lehetőség.
      3. A horgászhelyeken elektromos áram és közvetlen vízvételi lehetőség nem biztosított, ivóvíz-vételezésre a Horgásztó Büfénél van lehetőség. A tartályok feltöltése a meghatározott mértékig (max. 100 liter/nap) díjmentes, afölött külön díj fizetendő. Vízvétel kizárólag a büfénél, a büfés által biztosított kannákban lehetséges. 
      4. Környezetvédelem: A gépjárművek szennyvíztartályainak (szürke és fekete víz) ürítése a tó területén szigorúan TILOS és hatósági eljárást von maga után. Ürítésre a Horgásztó Büfénél kijelölt ürítő ponton van lehetőség.
      5. A járművek elhelyezése nem akadályozhatja a parti úton való közlekedést és a többi horgász zavartalan pihenését. 
      6. A kijelölt lakóautós/lakókocsis horgászhelyeken kizárólag érvényes területi horgászjeggyel és állami horgászokmányokkal rendelkező személyek tartózkodhatnak az éjszakai időszakban. A lakóautó/lakókocsi kizárólag a horgászati tevékenység kényelmi kiegészítőjeként szolgálhat; a területen horgászati jogosultság nélküli szálláshely-szolgáltatás nem vehető igénybe. A horgászat befejezésével a horgászjegy érvényessége és a járművel való várakozási jogosultság is megszűnik, a területet el kell hagyni. 
      7. Lakóautóval vagy lakókocsival történő horgászat kizárólag a kijelölt, megerősített talajú (kavicsozott) horgászhelyeken engedélyezett. A füves partra nehézgépjárművel ráhajtani tilos. Az ebből eredő elakadások mentéséről a jármű tulajdonosa köteles gondoskodni. Továbbá őt terheli a horgászhely helyreállításának költsége is.
    4. Parkolási és közlekedési rend:
      1. A horgásztó melletti parti úton a gépjárművel történő várakozás nem megengedett.
      2. A felszerelések ki- és bepakolását követően minden horgász köteles a gépjárművel a büfé melletti ingyenes parkolóba kiállni.
      3. Forgalmi rend: A ki- és bepakolás időtartama alatt a gépjárművekkel úgy kell megállni, hogy a forgalmat és a halőri ellenőrzést ne akadályozzák.
      4. 19.00 és 07.00 óra között a parti útra gépjárművel behajtani tilos.

III. Speciális horgászrendi előírások

  1. Jegytípusok
    1. Sporthorgász napijegyek (C&R sportjegy)
  1. Felnőtt
    • 6 órás Délutáni jegy
    • 12 órás Nappali jegy
    • 12 órás Éjszakai jegy 
    • 24 órás Napijegy
    • 3 napos (72 órás) Hétvégi jegy
    • Hetijegy
  2. Ifjúsági és Gyermek
    • 6 órás Délutáni jegy
    • 12 órás Nappali jegy
    • 12 órás Éjszakai jegy 
    • 24 órás Napijegy
    • 3 napos (72 órás) Hétvégi jegy
    • Hetijegy
  3. Külföldi/Turista
  • 6 órás Délutáni jegy
  • 12 órás Nappali jegy
  • 12 órás Éjszakai jegy 
  • 24 órás Napijegy
  • 3 napos (72 órás) Hétvégi jegy
  • Hetijegy
  1. A napijegyek érvényességi ideje:
    • Délutáni jegy (6 órás) 13.00-19.00 óra között
    • Nappali jegy (12 órás) 07.00-19.00 óra között
    • Éjszakai jegy (12 órás) 19.00-07.00 óra között
    • 24 órás / 72 órás / Hetijegy A jegyváltás (vagy a jegyen feltüntetett érvényesség) pontos időpontjától számított 24, 72, illetve 168 óra. 
  1. Éves területi jegyek sporthorgászat (C&R sportjegy)
    1. Felnőtt éves
    2. Felnőtt féléves
    3. Felnőtt (helyi lakos) éves
    4. Felnőtt (helyi lakos) féléves
    5. Ifjúsági éves
    6. Ifjúsági féléves
    7. Ifjúsági (helyi lakos) éves
    8. Ifjúsági (helyi lakos) féléves
  1. Kiegészítő jegyek (C&R jeggyel együtt érvényes)
  1. Halas jegyek
    • Halas napijegy
    • Halas éves jegy – felnőtt 
    • Halas éves jegy – felnőtt (helyi lakos)
    • Halas éves jegy – ifjúsági 
  2. Behúzós jegyek
    • Behúzós napijegy
    • Behúzós 72 órás
    • Behúzós éves 
  3. Komfort jegy
  4. Egyedi stéghasználat
    • Féléves
    • Éves
  1. Területi jeggyel rendelkező horgász: 2 db horgászbottal horgászhat, maximum botonként 2 db horoggal, de kivételt képez a gyárilag 3 db horoggal szerelt műcsalik használata. A műcsalikon hármas horog (3 ágú horog) használata nem engedélyezett. Az 1×1 m-es csalihalfogó háló használata megengedett.
  2. Ifjúsági területi jeggyel rendelkező horgász 1 db horgászbottal horgászhat, maximum 2 db horoggal, de kivételt képez a gyárilag 3 db horoggal szerelt műcsalik használata. A műcsalikon hármas horog (3 ágú horog) használata nem engedélyezett. Az 1×1 m-es csalihalfogó háló használata megengedett.
  3. Gyermek területi engedéllyel 14 éves korig: 1 db horgászbottal és 1 db egyágú horoggal, bármilyen engedélyezett horgászmódszerrel horgászhat. Az 1×1 m-es csalihalfogó háló használata megengedett.
  4. Gyermekhorgász az inváziós fajok kivételével halat nem tarthat meg térítés ellenében sem. 
  5. Gyermek területi engedéllyel kizárólag felnőtt személy felügyeletével horgászhat.
  1. Mennyiségi- és méretkorlátozások, tilalmi idők: 
    1. Balint elvinni tilos!
    2. Halas kiegészítő jeggyel a méret és darabszám korlátozás alá eső halfajokból évente a felnőtt horgász 20 db-ot (max 40 kg), egyéb halból max 40 kg-ot, az ifjúsági horgász pedig méret és darabszám korlátozás alá eső halfajokból évente 10 db-ot (max 20 kg), egyéb halból max 20 kg-ot vihet el.
      1. A Hétvégi (72 órás/3 napos) és a Heti (168 órás) sportjegyhez Halas kiegészítő jegy nem váltható.
    3. Harcsa 20 kg felett a tóba kötelezően visszahelyezendő, 20 kg alatt pedig a mennyiségi korlátozásokat figyelembe véve a hal elvitelére kizárólag érvényes Halas kiegészítő jegy birtokában van lehetőség.
    4. A kifogott idegenhonos/inváziós halfajok:
      1. Az amur a vízterületen idegenhonos fajnak minősül. A kifogott amurt a horgász kizárólag érvényes Halas kiegészítő jegy birtokában tarthatja meg. Ennek hiányában köteles a Horgásztó Büfé személyzetének vagy a halőrnek átadni.
      2. Az inváziós fajok visszaengedése TILOS! Ezek a halak sportjeggyel (C&R sportjegy) is térítésmentesen elvihetők. Az ezüstkárász, törpeharcsa, amurgéb és naphal – mérettől függetlenül – a vízbe vissza nem engedhető! 

Gersekarát

Magyar név

Fajlagos tilalmi időszak

A kifogható halak mérettartománya

Kiegészítő (halas) jeggyel naponta megtartható darabszám, illetve mennyiség

csuka

02. 01. – 03. 31.

Legalább 45 cm.

1 db /max 4 kg.

balin

02. 01. – 03. 31.

Legalább 40 cm.

Nem elvihető.

sügér

03. 01. – 04. 30.

Legalább 20 cm.

2 kg

süllő

03. 01. – 04. 30.

Legalább 35 cm.

1 db /max 3 kg

kősüllő

03. 01. – 06. 30.

Legalább 25 cm.

Nem elvihető.

garda

04. 15. – 05. 31.

Legalább 20 cm.

Nem elvihető.

domolykó

04. 15. – 05. 31.

Legalább 25 cm.

Nem elvihető.

ponty

05. 02. – 05. 31.

Legalább 30 cm.

1 db /max. 3 kg

compó

05. 02. – 06. 15.

Legalább 25 cm.

Nem elvihető.

harcsa

05. 02. – 06. 15.

Legalább 60 cm.

20 kg felett kötelezően viszahelyezendő.

  1. Horgászmódszerekhez kapcsolódó korlátozások: 
    1. Helyszín és alapfeltételek:
      1. A horgászat megkezdésének alapfeltétele a megfelelő halkíméleti eszközök megléte és használata. Pontyhorgászat esetén nagyméretű merítőszák, pontybölcső (vagy vastag peremes matrac) és sebfertőtlenítő spray. Ezek hiányában a horgászatot tilos megkezdeni. 
      2. A Sárvíz-tó nyugati oldalán 5,6 ha kíméleti terület került kijelölésre, melyen horgászni szigorúan tilos. A Büntető Törvénykönyv 246.§-ban kimondja, hogy aki kíméleti területen halfogásra irányuló tevékenységet végez, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
      3. Az 70-es horgászhelytől az előtározó gátjáig a nádban, illetve a betonozott horgászhelyeken tilos a horgászat!
      4. A Csengő patak befolyása felőli szakaszon a kerítéssel körbe zárt magánterületen kizárólag a telek tulajdonosok és az általuk feljogosított személyek jogosultak horgászni érvényes területi jegyek és egyedi stéghasználati megállapodás birtokában.
      5. Jégen horgászni tilos.
    2. Megengedett eszközök és módszerek:
      1. Halradar használata engedélyezett.
      2. Horog nélkül szerelt segédbot stupek bejuttatása céljából történő alkalmazása nem minősül horgászkészségnek, így az szabadon használható. A segédbotot a horgász köteles a halászati őr felhívására egyértelműen bemutatni az ellenőrzéskor. 
      3. A behúzós, behordós horgászmódszer kizárólag behúzós területi jegy birtokában a parttól számított maximum 150 m-ig gyakorolható Behúzáshoz kizárólag az etetőhajó használata engedélyezett. Vízben begyalogolva nem juttatható be a szerelék. 
      4. Az áthúzásos módszer tilos, a vízfelszín felett sem főzsinór, sem egyéb zsinór vagy vezető nem mehet. Ez alól kivételt képez a 2 botos harcsás parti behúzás, amely során a szereléket partról akár 150 m-ig szabad 2 bottal behúzni, de a zsinór nem mehet a víz felszíne felett ekkor sem és nem lehet kikötve.
      5. Fonott főzsinór használható.
      6. Élő hallal, halszelettel horgászni lehet.
      7. Ragadozóhal-horgászatnál az indokolatlan nyeletés tilos.
      8. A gyári műcsalik rögzítési pontok szerinti horogszámának növelése, egy horog alá újabb horog rögzítése, a külső akadás elősegítése céljából történő átalakítása tilos.
      9. Pergetőhorgászat során kizárólag lenyomott szakállú, vagy szakáll nélküli horoggal lehet műcsalival pergetni. 
    3. Halvédelem és kíméletes bánásmód:
      1. A visszaengedni kívánt, vagy visszaengedni kötelező darabszám-korlátozás alá eső élő hal földre, kőre, betonra fektetése tilos!
      2. Halkiemelő fogó (lip-grip) használata szigorúan tilos.
      3. Pontyozásnál tilos az erős bevágás, ezáltal védjük a pontyokat a sérüléstől. 
      4. Vágóhorog használata nem engedélyezett.
      5. Védett halfaj kifogásakor azonnali, sérülés okozása nélküli, kíméletes visszaengedés kötelező. 
      6. Túlzott fárasztás a kisvízben tilos. 
      7. A drótszák (a törpeharcsa kivételével), valamint épített fém haltároló (ketrec) használata hal tartására tilos.
  1. Halvédelmi és horgászetikai előírások
  1. A horgász erkölcsi és etikai kötelessége más horgász segítése, a tapasztalatok átadása, az idős horgásztársak és a gyermekhorgászok támogatása.
  2. A horgászat gyakorlása nem járhat más horgászok indokolatlan veszélyeztetésével vagy zavarásával.
  3. A horgászat kötelező tartozékai: szalagmérce, digitális, vagy legalább 0.1 kg osztású analóg halmérleg, horogszabadító, megfelelő méretű és minőségű merítő háló és pontymatrac.
  4. Ívási, szaporodási időszakban a part menti sávban a sebesség megválasztásánál minden horgász felelőssége a lerakott ikrák, kikelt ivadékok megóvása.
  5. A halnak indokolatlan sérülést, szenvedést okozni tilos. 
  6. Fajlagos tilalmi időszakban a védelmet élvező, illetve ívó halfajra, valamint méretkorlátozással védett halfajok méreten aluli egyedeire célzottan horgászni etikátlan és tilos. Amennyiben az adott horgászhelyen sorozatosan védett vagy méreten aluli vagy fajlagos tilalom alatt álló hal akad horogra, a halállomány kímélése érdekében horgászati módszert, illetve szükség szerint horgászhelyet kell változtatni.
  7. A horgász egyéni felelőssége a választott célhalaknak megfelelő, halkíméletet is biztosító horgászeszközök és horgászfelszerelések alkalmazása, valamint a horgászat teljes időtartama során a horgászatra alkalmas fizikai állapotának fenntartása.
  8. A horgászat során a bevetett horgászkészségeket őrizetlenül hagyni, vagy azok felügyeletét másra bízni tilos. Őrzöttnek, illetve felügyeltnek minősül a horgászkészség, ha a horgász a felszerelése 5 méteres körzetében tartózkodik. Ha a horgász a felszerelését őrizetlenül kívánja hagyni, köteles azt a vízből kivenni és nem bérelt stég, horgászhely esetén a horgászhelyről is eltávolítani.
  9. A tóban elhelyezett eszközben – halvédelmi szempontok miatt – csak a horgászat ideje alatt tartható csalihal. 
  10. A kifogott hal horgász általi bármilyen jelölése, csonkítása tilos. Csonkításon az uszonysugarak, bognártüske levágása, bemetszése, pikkelyek levétele vagy más, szándékosan okozott fizikai elváltoztatás értendő.
  11. A hivatalos haljellel ellátott halak fogásának bejelentése, az adatszolgáltatás teljesítése a horgász és a halgazdálkodási hasznosító közös érdeke. A haljel eltávolítása, a jelölt hal elvitele tilos. 
  12. A kifogott hal tömegének pontos megállapítása a horgász kötelessége.
  13. A legfontosabb a hal védelme. Ha a szakszerű, gyors fotózás és mérlegelés a fogás helyszínén nem biztosítható, akkor a megtartani nem kívánt halat haladéktalanul vissza kell engedni a vízbe. Tilos a halat fotózás és mérlegelés céljából bármilyen módon olyan helyre szállítani, ahol a fotózás és mérlegelés már biztosított lenne.
  14. A visszaengedéskor a halat csak akkor szabad elengedni, ha az már az egyensúlyi helyzetét önerőből fenn tudja tartani, valamint mozgása (szabadulási reflex) beindult.
  15. A szabályosan kifogott és így megtartott halak cseréje, illetve ezek horgászati tevékenység folytatása során történő (a vízparton, horgászhelyen belüli) átadása és ajándékozása, a kifogott hal értékesítése tilos.
  16. A megtartani nem kívánt halakról terítékfotó csak a horgászversenyek mérlegelésekor, illetve egyedi halgazdálkodási hasznosítói engedéllyel készíthető.
  17. Más fogott halával rekordfogást bejelenteni etikátlan és tilos. 
  1. A kiemelt szabályszegési cselekmények és irányadó szankcióik
  1. A horgász a területi jegy jogosultjaként a horgászat megkezdésével elismeri a horgászatra vonatkozó országos és helyi szabályok ismeretét és vállalja azok maradéktalan betartását. Tudomásul veszi, hogy köteles a halőri intézkedések betartására, az ellenőrzés során az együttműködésre; róla – külön jogszabályi előírások figyelembevételével – a hivatásos halőr kép-, videó-, hangfelvételt készíthet; jogosulatlan horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény, a területi jegy hatálya alá tartozó vízterületeken elkövetett szabálysértés kapcsán kiszabott, véglegessé vált (jogerős) halgazdálkodási hatósági bírság vagy eltiltás esetén, illetve a helyi horgászrendben meghatározott, bizonyított szabályszegési esetekben a területi jegye visszavonásra kerül/kerülhet, illetve a területi jegy váltásától maximum 5 évre eltiltható.
  2. A területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást megalapozó cselekmények; az eltiltás minimális és maximális mértéke

Horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény (pl. nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) elkövetése

3-5 év

Halőri intézkedés végrehajtásának megtagadása, akadályozása

3-5 év

Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

3-5 év

Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata

1-5 év, de legalább az eltiltás idejének a duplája.

Felső méretkorlátozás megsértése 

1-5 év

Darabszám korlátozás megsértése

1-5 év

Mennyiségi korlátozás megsértése

1-5 év

Hal szándékos megcsonkítása

1-5 év

Bármilyen horgászattal kapcsolatos adatszolgáltatásnál valótlan személyi adat közlése, rögzítése, horgászokmány meghamisítása, azon a személyi adatok módosítása

1-5 év

Halgazdálkodási hatóság által megállapított szabálysértés az itt külön nem nevesített cselekmények esetében

1-3 év, de legalább az eltiltás ideje.

Hal jelölése, haljel vagy chip engedély nélküli eltávolítása

1-3 év

A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása)

1-3 év

Tilalmi idővel védett, vagy jogszabály által védettnek nyilvánított, illetve nem fogható hal megtartása

1-3 év

Alsó méretkorlátozás megsértése

1-3 év

Méretkorlátozással védett hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

1-3 év

Horgászfelszerelés őrizetlenül hagyása

1-3 év

Egyidejű horgászat és rekreációs halászat

6 hónap-2 év

Horgászati tilalom alá eső területen vagy halfogási tilalom alatt horgászati vagy rekreációs halászati tevékenység végzése vagy annak kísérlete

6 hónap-2 év

Egyéb, a helyi horgászrend keretében rögzített tilalom megsértése

3 hónap-1 év

Egyéb, a helyi horgászrend szabályain túli, a halgazdálkodásra jogosult által a helyi horgászrend vagy eseti hirdetmény keretében, illetve versenyszabályzatban meghatározott szabályszegés

3 hónap-1 év

  1. Az igazolt szabálysértéshez kapcsolódóan elpusztult vagy elpusztított hal kártérítési értéke a Vhr. 1. sz. melléklete szerinti halgazdálkodási érték, mint pótlási érték, melyet az elkövető köteles megtéríteni. A halgazdálkodási értéket a halgazdálkodási hasznosító jogosult megállapítani, majd annak megtérítését előírni. A pontos értéket a mérlegelt súlyra számítottan, 1.000 Ft-ra történő kerekítéssel kell meghatározni és azt halgazdálkodási pótlási érték (pótdíj) befizetési jogcímen kell a horgásznak megfizetni. A pótdíj megfizetésétől függetlenül az elpusztult vagy elpusztított hal nem vihető el, így a horgász köteles azt – kérésére külön átadás-átvételi elismervény kölcsönös aláírása mellett – a halőrnek leadni.
  2. A hal csonkítása, csonkítással járó jelölése esetén a pótdíj az elpusztított hal kártérítési értékével megegyező.
  3. A helyi horgászrend alkalmazása keretében a területhasználatra, az egyes szolgáltatások igénybevételére, a természet- és környezetvédelemre vonatkozó és a horgászetikára vonatkozó tilalmi előírások megszegése esetén a visszavonás, eltiltás alkalmazása halgazdálkodási hasznosítói mérlegelés kérdése azzal, hogy az 1 évnél rövidebb eltiltással szankcionálható szabályszegés alapján megindított halgazdálkodási hasznosítói eljárás indokolt esetben nem helyettesíti szakhatósági eljárás vagy feljelentés kezdeményezését.
  4. A halgazdálkodási hasznosítói eljárásoknál a döntésre jogosult a szabályszegés összes körülményének ismeretében, a horgászrendi keretek között dönt az eltiltás mértékéről. Az együttműködés, a halgazdálkodási pótlási érték megfizetésének vállalása, a szabályszegés jegyzőkönyvezett elismerése enyhítő körülmény.
  5. Az egy horgászat alkalmával elkövetett több önálló szabályszegés esetén a cselekményekre kiszabható eltiltások időtartama összeadódik, de az eltiltás maximum 5 év lehet.
  6. Amennyiben egy horgász egy szabályszegés elkövetése és szankcionálása után újra elköveti bármelyik szankcionált cselekményt, a második alkalommal az eltiltás a kétszeresére, de maximum 5 évre emelkedik.
  7. Amennyiben egy horgász a korábbi eltiltástól számított 3 éven belül újabb szabályszegést követ el, az eltiltás mértéke legalább 2 év, de maximum 5 év lehet.
  8. A visszavonásra, illetve a területi jegy váltásától való eltiltásra minden esetben a tényállást és a horgászrendi hivatkozást, valamint az eltiltás időtartamát tartalmazó hivatalos halgazdálkodási hasznosítói döntéssel és az erről szóló értesítéssel kerülhet sor.
  9. A halgazdálkodási hasznosítói visszavonás és az eltiltás nem helyettesíti, de nem is követeli meg a horgászegyesületi fegyelmi szabályzatokban meghatározott eljárásokat, tagi jogkövetkezményeket.
  1. Záró rendelkezések
  1. A helyi horgászrend a Gersekaráti Sárvíz-tó Nonprofit Kft hivatalos honlapján www.gersekaratito.hu kerül közzétételre.
  2. A horgászok támogatása érdekében a halgazdálkodásra jogosult információs telefonszámot működtet: +3630 203 4167 mely hétköznapokon, 8:00–16:00 között üzemel.
  3. Anonim ügykezelést biztosító bejelentői rendszer a www.gersekaratito.hu honlapon üzemel.
  4. A területi jegy kiadója, illetve a halgazdálkodási hasznosító horgászszervezet, mint jogi személy az általa kezelt területeken bekövetkezett balesetekért és károkért felelősséget nem vállal, egyben kártérítési kötelezettségét kizárja.
  5. A horgászok a vízparton, horgászterületeken a halgazdálkodási hasznosító által elhelyezett berendezési tárgyakat, horgászati- és vízilétesítményeket kizárólag a saját felelősségükre használhatják.
  6. Az itt nem szabályozott egyéb kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a horgászatra, a halgazdálkodásra, a hal védelmére, a környezet- és természetvédelemre, valamint a rendészeti tevékenységre vonatkozó jogszabályok az irányadók.
  7. Minden horgász jogosult, egyben köteles a horgászrend megsértőit az elkövetett szabálytalanságra figyelmeztetni, és azt a területei jegyen, vagy a területi jegy mellékletét képező horgászrendi kivonaton megadott telefonszámon haladéktalanul bejelenteni.
  8. Halőri telefonszám (szabálytalanságok bejelentésére) +3670 612 2668

Gersekarát, 2026. február 1.

Bíró Gabriella (ügyvezető)

Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) – Horgászat

Be lehet hajtani autóval a horgászálláshoz?

Igen, de kizárólag a ki- és bepakolás idejére. A horgászhely megközelítése után a felszerelést le kell pakolni, majd a gépjárművel azonnal ki kell állni a Büfé melletti ingyenes parkolóba. A közvetlen vízparti úton a várakozás és a parkolás szigorúan tilos!

Este19:00 és reggel 07:00 óra között a parti útra gépjárművel behajtani tilos. Ez azt jelenti, hogy ha Ön éjszakai horgászatra érkezik, este 19:00 óra előtt le kell pakolnia a felszerelését, és ki kell állnia az autóval a parkolóba. 19:00 óra után már nem lehet autóval megközelíteni a horgászhelyeket.

Nem. A tó teljesen különálló jegyrendszer alá tartozik, így a Vas megyei szövetségi területi jegyek ide nem érvényesek. Horgászni kizárólag érvényes állami jegy és a helyszínen vagy online megváltott helyi területi jegy birtokában szabad. 

Igen. Mivel az ezüstkárász invazív (idegenhonos) fajnak minősül, a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében  mennyiségi korlátozás nélkül, akár sporthorgász (C&R) jegy birtokában is elvihető a tóból. A kifogott ezüstkárászt visszaengedni szigorúan tilos!

Vízi járművek: A csónakos horgászat nem megengedett, továbbá a horgásztó teljes területén a csónakázás, fürdőzés és a vízi játékok használata a horgászok zavartalan tevékenysége és a biztonság érdekében szigorúan tilos.

Etetőhajó: Az etetőhajó használata engedélyezett, azonban kizárólag behúzós területi jegy birtokában, a parttól számított maximum 150 méteres távolságon belül. 

Halvédelem: A helyi horgászrend megköveteli a kifogott halakkal való kíméletes bántásmódot, így a nagyméretű merítőszák és a sebfertőtlenítő használata ajánlott.

Igen, a horgászat időtartama alatt a horgászálláson felállítható horgászsátor vagy ernyő, de kizárólag úgy, hogy az a közlekedést és a többi horgásztársat ne zavarja. A horgászhelyet a távozáskor mindenki köteles teljesen tisztán hátrahagyni.

Bármilyen kérdés vagy észrevétel esetén a Halőr vagy a Horgásztó Büfé munkatársai nyújtanak tájékoztatást nyitvatartási időben.

24 órás vagy többnapos horgászatra érkezik, de a sátor helyett biztosabb menedékre vágyik? A horgásztó oldalon lehetőség van horgászlakok igénybevételére.

  • Díj: 5000 Ft / alkalom
  • Feltétel: Ezek a kuckók nem minősülnek szálláshelynek, így kizárólag érvényes helyi horgászjegy megváltása és folyamatos horgászati tevékenység mellett, a horgászállás emelt szintű kiegészítéseként vehetők igénybe!
  • Jellemzők: Komfort nélküli, áram nélküli kis kuckók. Elsősorban a horgászfelszerelések biztonságos tárolására, hirtelen jött nyári záporok, viharok elleni védekezésre, valamint a horgászat közbeni éjszakai pihenésre szolgálnak közvetlenül a vízparton.

A helyi horgászjegyek intézésével, az aktuális árakkal és a rendezvényekkel kapcsolatos információkért forduljon bizalommal a Horgásztó Büfé munkatársaihoz:

  • Telefonszám: +36-30-733-9433 (Kizárólag nyitvatartási időben hívható)
  • Nyitvatartási idő:
    • A főszezonban (május 1-től szeptember 30-ig) hétfőtől péntekig 07:00 – 09:00 és 13:00 – 19:00 óra között, szombaton és vasárnap 07:00-től 19:00 óráig.
    • Elő- és utószezonban (április és október hónapban) minden nap 07:00 – 09:00 és 13:00 – 19:00 óra között

Friss információkért, fotókért és az aktuális eseményekért kövesse a tó hivatalos Gersekaráti tó Facebook oldalát!

Házirend – Strand

A Gersekaráti Strandfürdő és Szabadidőpark látogatása és a parkolás minden vendég számára díjmentes. A területen való tartózkodás azonban a házirend kötelező érvényű betartásához kötött.

Nyitvatartás és fürdési idény

  • Szezon: Június 01. – augusztus 31.
  • Nyitvatartási idő: Minden nap 10:00 órától 20:00 óráig.
  • Fontos: Nyitvatartási időn kívül fürdővendégek a strand és a kijelölt fürdőzésre szolgáló vízfelület területén nem tartózkodhatnak.

Biztonság és felelősség

  • Saját felelősség: A vízfelület, a homokos sportpálya és a gyermekek homokos partrészének használata saját felelősségre történik.
  • Gyermekfelügyelet: 10 év alatti gyermekek kizárólag felnőtt kísérővel és folyamatos szülői/kísérői felügyelet mellett tartózkodhatnak a strandon. Gyermekcsoportok esetén a kísérők külön felügyeletet kötelesek biztosítani.
  • Értéktárgyak: Értéktárgyak megőrzését a strand dolgozói nem vállalják, azok biztonságáért és megóvásáért a vendég felel.

Elsősegély és talált tárgyak

  • Elsősegélyhely: A víz feletti stégen, a Stég Büfénél található, amely a strand nyitvatartási ideje alatt díjtalanul igénybe vehető. Sérülés esetén azonnal értesítse a személyzetet az elsősegélynyújtás vagy mentőhívás érdekében.
  • Talált tárgyak: A Stég Büfénél adhatók le és vehetők át a tulajdonos személyi igazolványának felmutatásával.

Háziszabályok négylábú kedvenceinknek (Kutyás strand)

  • Szabadon engedés: Kutyát szabadon engedni kizárólag a kijelölt, elkerített kutyás strand területén szabad.
  • Póráz használata: A kutyás strandon kívül a póráz használata a teljes szabadidőpark területén kötelező.
  • Tiltott zóna: A strand központi, füves napozórészén még pórázon vezetett kutyával sem szabad áthaladni. Kutyával kizárólag a büfék közelében, a kijelölt útvonalon, illetve közvetlenül a kutyás strand területén szabad tartózkodni.
  • Egyéb állatok: Kutyán kívül más állatot a strand és a szabadidőpark területére bevinni szigorúan tilos.

Higiénia és környezetvédelem

  • Szemétgyűjtés: Kérjük, ügyeljen a természet tisztaságára! A hulladékot kizárólag a kihelyezett hulladékgyűjtő edényekbe dobja.
  • Vizesblokkok: A mosdók, WC-k és zuhanyzók használata minden vendég részére díjtalan. Kérjük a tisztaság fokozott megőrzését.
  • Dohányzás: A park területén dohányozni kizárólag az arra kijelölt helyeken szabad.

Jogok és visszajelzés

  • A házirendet be nem tartó, a többi vendég nyugalmát vagy a víz biztonságát veszélyeztető látogatóktól a területen való tartózkodás joga megvonható.
  • Véleményét, javaslatait szóban a strandvezetőnél, írásban pedig a büfénél elhelyezett vásárlók könyvében jelezheti.